Talán kicsit túlzó a cím, hiszen egy nappaliban elhelyezett két Villanj körte szettet még nem neveznék stúdiónak (ezért is az idézőjel :) ). Számomra azonban nagyon fontos lépés és nagy élmény volt ez a fotózás.
Még a tavalyi év folyamán elvégeztem a Magyar Film és Média Intézet kezdő fotós tanfolyamát, ahol először nyílt lehetőségem műtermi körülmények között, stúdióvakukkal fotózni. Sajnos itt tényleg csak belekóstlhattunk ebbe a műfajba, hiszen többen osztoztunk a felszerelésen, így pedig elég rövidnek tűntek az órák. Nekem viszont ennyi is elég volt, hogy eldöntsem: "Szeretnék többször is ilyen körülmények között fotózni".
Kíváncsiságból körbenéztem néhány fotós áruházban és ekkor fedeztem fel a Villanj körte nevű (szerintem) fantasztikus hobbi vakuszettet. Aki ismeri, annak nem kell bemutatni, aki nem, annak pár szóban összefoglalom. Egy szett tartalmaz egy állványt, egy áteresztő ernyőt, egy szinkron kábelt, villanófejet (45 Ws) és egy ehhez való ernyőtartós foglalatot. Maga a villanófej nem egy bonyolult szerkezet, teljesítménye nem szabályozható, a szinkron csatlakozón és egy elsütő gombon kívül nem látunk rajta mást. Mégis, egy hozzám hasonló, stúdiófotózással ismerkedő hobbifotósnak szerintem ez a tökéletes induló készlet. Infra érzékelőjének hála másik vaku villanására is elvillan, így kettőt (vagy akár többet) is gond nélkül lehet együtt használni. Az árát is figyelembe véve tényleg remekül kitalált szettről van szó.
Január utolsó hetében szántam rá magam, hogy megrendeljek két szettet. Amint megérkeztek, egyből ki is próbáltam őket. Ennek a fotózásnak a képeit mutatom be ebben a (szokatlanul hosszúra nyúlt bevezetőjű) bejegyzésben.
A fotózás során Nagy Kinga volt a modellem, aki az objektív mindkét oldalán elemében érzi magát :)
Utolsó kommentek